Ezúttal a PSG-nek fűzték be az oktatófilmet

Brutálisan jól megszervezett labda nélküli játék és a felszabadított Cole Palmer hozta el a Chelsea-nek a klubvilágbajnoki címet.

A 2024/25-ös szezon tavaszának egyértelműen legjobb csapata a Paris Saint-Germain volt, és sokáig nagyon úgy tűnt, hogy az első kibővített klubvilágbajnokságon sem lesz ellenfele Luis Enrique csapatának. Aztán a döntőben jött a Chelsea.

A PSG látszatra valóban tökéletes futball gépezetnek tűnik. Egy csapat, amely folyamatosan felszántja a pályát és elképesztő intenzitással törekszik a labda visszaszerzésére, majd pedig miután ez megtörtént, középen az elképesztően technikás játékosaik folyamatosan új pozíciókat felvéve kényszerítik állandó döntéshelyzetbe az ellenfelet, miközben a középcsatár és szélső is visszaléphet a középpályára, hogy utána a hihetetlen cselező készségüket bevetve egy az egyben levegyék a pályáról az ellenfelüket.

Tökéletes csapat azonban nem létezik. Mindenkinek megvannak a maga gyengeségei, így még a zseniális Bajnokok Ligája menetelés során is láttuk, hogy a franciák a Liverpool ellen bizony tudnak szenvedni az ellenfél intenzív letámadása alatt, hogy az Aston Villa ellen milyen nehezen tudják megőrizni a kiharcolt előnyüket, míg az Arsenal két meccsen különböző módokon játszotta át a presszingjüket.

A klubvilágbajnokság fináléjában ráadásul ismét egy angol csapat jött szembe, amelyet szinte egyöntetűen mindenki underdogként kezelt a meccs előtt. A Konferencia Liga megnyerése szépen mutat a Chelsea-nél, de valójában az ő erőforrásaikkal ott a győzelem volt a minimum elvárás, ahogy ezen a tornán is a könnyebb ágon jutottak el végül a döntőig. Enzo Maresca csapata viszont ezen a meccsen a játék minden fázisában felül tudott kerekedni az ellenfelén, és tökéletesen játszott rá a gyenge pontokra.

A Real Madrid pár nappal ezelőtti csúfos kudarca is rávilágított arra, hogy a PSG rendkívül rugalmas pozíciós játéka ellen a labda nélküli játék szervezettsége biztosítja a siker, vagy épp adott az esetben a kudarc jelentős részét. Épp ezért volt érdekes, hogy az 24/25-ös szezonban sokszor éppen ebben gyengélkedő Chelsea milyen megközelítést választ, amikor a párizsiak birtokolják a labdát.

Nemrég a Bayern Münchentől láttuk, hogy egész pályás ember-ember elleni letámadással még a PSG játékosait is hibára lehet kényszeríteni, ugyanakkor annak szintén megvan a veszélye, hogy a kiválóan cselező támadóikat egyedül hagyják a védőkkel. Épp ezért Maresca vegyes megoldás mellett döntött: a Chelsea pálya középső részén emberorientáltan védekezett, miközben a labdás oldalon próbáltak folyamatosan kompaktak maradni, miközben biztosításként egy védőt igyekeztek szabad emberként hátul tartani, hogy a megfelelő pillanatokban viszont ők is egész pályás, ember-ember elleni letámadást alkalmazzanak.

A pálya közepén többnyire Reece James feladata volt Fabian Ruiz őrzése, Caicedónak kellett Joao Nevesre ügyelnie, míg Enzo Fernandez a legtöbb esetben a PSG építkezésének legfontosabb játékosát, Vitinhát fogta. Mivel a Chelsea alapesetben igyekezett a védők közül mindig hátul tartani valakit, ezért a PSG-nél a legtöbb esetben Marquinhos volt az, akinek szabad emberként több ideje is volt a labdával, előle azonban a Chelsea a legtöbb közeli passzopciót igyekezett elzárni.

A fenti Chelsea labdaszerzéssel véget érő szituációnál is látszódik, hogy a Kékek három középpályása mennyire szorosan helyezkedik a PSG három belső játékosa mellett, miközben Joao Pedro ügyel arra, hogy visszapassz esetén folytatódhasson a letámadás, míg Palmer a jobb oldalról befelé húzódva igyekszik kompaktan tartani a csapat szerkezetét.

A Chelsea védekezésében ráadásul elképesztően fontos volt a játékosok közötti kiváló kommunikáció. Mivel a PSG játékosai folyamatosan új pozíciókat vesznek fel, feltöltik egymás elhagyott zónáit és egy visszamozgást azonnal egy másik játékos beindulásával egyensúlyozzák ki, rendkívül fontos volt, hogy adott helyzetben a Chelsea játékosai a megfelelő pillanatban adják át egymásnak az embereket.

Ebben a helyzetben például Vitinha volt az, aki egy beindulással próbált leválni Enzo Fernandezről, épp ezért az argentin azonnal jelezte is Reece Jamesnek, hogy vegye át tőle a portugál középpályást. Emiatt viszont középpályán Fabian Ruiz maradhatott volna szabadon, akire először Chalobah lépett ki a védelemből, majd amint Palmer bezárt középre a jobb oldalról, a védő azonnal jelzett neki, hogy vegye át az emberét, hogy ő visszamozoghasson a saját helyére.

Ha pedig eljött a megfelelő pillanat, akkor Enzo Fernandez még eggyel feljebb lépett Marquinhos felé, így Jamesnek kellett átvennie Vitinhát, mögötte pedig Fabian Ruizra egy belső védőnek kellett fellépni, hogy a PSG egyetlen szabad embert se tudjon találni.

Szintén kulcsfontosságú volt a Chelsea labda nélküli játékában Pedro Neto, akinek az emberorientált védekezésben szinte végig Hakimire kellett figyelnie.

A PSG ezt az emberorientált védekezést tankönyvi módon ellentétesen irányú mozgásokkal próbálta kihasználni, a fenti képen például az látható, ahogyan Desire Doué a jobbszélről mélyen visszalép a félterületbe, ezzel behúzva magával Cucurellát, területet nyitva a balhátvéd mögött.

Hakimi pedig természetesen azonnal robban is az üres területre, a hozzá hasonlóan villámgyors Neto viszont nem marad le róla, hanem balszélsőként visszazár vele.

Pontosan ez történt akkor is, amikor a Chelsea kénytelen volt mély blokkban védekezni. Pedro Neto ilyenkor visszamozgott Hakimivel 5. védőnek, a PSG pedig így nem tudott létszámfölényt teremteni az utolsó vonalban, miközben az 5-3-2-es alakzat a pálya közepét is hatékonyan zárta. Ennek köszönhetően az első félidőben a párizsiak mindössze 2 (!!!) lövésig jutottak el 0.12-es xG mellett, de az egész meccsen elért 8 lövés és 0.53-as xG sem mutat sokkal jobban, ez pedig a Chelsea kiválóan szervezett védekezésének köszönhető.

A Chelsea ezzel szemben már az első félidőben 1.33-as xG-t ért el 6 lövésből, aminek az okozója legfőképpen Cole Palmer és az ő szerepköre volt:

“Ma egy olyan pozíciót találtunk neki, ahol több területe volt támadni.”

- mondta Palmerről Maresca.

“A főnök egy remek meccstervet talált ki. Tudta hol lesznek az üres területek, és próbált minél inkább felszabadítani.”

- erősített rá minderre a Chelsea új tízese.

Cole Palmer ugyanis ezen a mérkőzésen nem a középpályán, hanem a jobb oldalon kezdett. A Chelsea két szélsőhátvédje közül Cucurella volt az, aki mélyebben játszott, míg a másik oldalon Malo Gusto magasan helyezkedett, hogy Palmer befelé mozoghasson, létszámfölényt teremtve ezzel a pálya közepén.

A PSG letámadása során a Chalobah-Colwill-Cucurella hármasra Kvaratskhelia, Dembélé és Doué lépett fel, a középpályán pedig Fabian Ruiz, Joao Neves és Vitinha védekezhetett volna egy az egyben Caicedóval, Jamesszel és Enzo Fernandezzel szemben. Palmer középre húzódása viszont mindezt megborította, ráadásul mivel a PSG hátul akarta tartani a belső védőit, így Nuno Mendes került legtöbbször nehéz helyzetbe: kövesse befelé Palmert, vagy maradjon a szélen a magasra fellépő Gusto mellett?

Palmer ráadásul gyakran a jobb oldalról nem csak befelé mozgott, hanem kifejezetten mélyre is visszalépett elkérni a labdát, hogy a Maresca által várt óriási üres területben szabadon vehesse azt fel, és fordulhasson az ellenfél kapuja felé.

A 8. percben sokan már gólt kiáltották Palmer első veszélyes lövésénél, de az a szituáció is abból fakadt, hogy Gusto magas helyezkedése miatt teljesen szabadon várhatta a labdát középen. Amíg a Chelsea-nél Pedro Neto folyamatosan visszazárt a magasan játszó Hakimivel, hogy Cucurella behúzódhasson harmadik belső védőnek, addig a PSG eltérő megközelítése miatt Kvaratskhelia mély védekezés esetén is rendre magasan maradt, lehetetlen helyzet elé állítva Nuno Mendest.

A Chelsea harmadik gólja előtt pedig a portugál balhátvéd elég látványos mozdulatokkal jelzi is az előtte játszó szélsőnek, hogy már sokadjára szembesül ugyanazzal a helyzettel. Gusto magas helyezkedése miatt Palmer ekkor is teljesen szabadon vehette fel a labdát, majd ugratta ki a meccset végleg eldöntő Joao Pedrót.

Ahogy pedig szerdán még a PSG rendezte le egyetlen félidő alatt a Real Madridot, úgy most a franciák élhették át ugyanezt a másik oldalról a Chelsea ellen. Enzo Maresca kitűnően optimalizálta a csapata labda nélküli játékát, ráadásul megtette azt is, ami egy edzőnek az egyik legfontosabb feladata: a lehető legtöbbször a legjobb helyzetbe hozta a legjobb játékosát.